Múló idők
2008 augusztus 23. | Szerző: Nea |
Egyedül. Mindenki járt már ezen a jól kitaposott övényen. És
mindenki, még az is aki fél bevallani másoknak, azért jól tudja, hogy
nem egy idillikus létforma. Nem monogámiára születtünk, mégis valamiért
akarva-akaratlan keressük, és utaink sokszor ide futnak. És futunk vele
együtt mi is.
A nyár elmúltával ez az érzés csak még kegyetlenebbül dübörög a
küszöbön, jelezve, hogy megint elmúlt egy év, és kezdődik a
forgatókönyv-szerinti ősz. A nappalok rövidülnek, az éjszakák
hosszabbodnak, és a napsütés helyére szépen lassan bepofátlankodik az
egyre zorduló idő. Mindezek nem segítenek társtalan magány-érzetünkön,
és amíg a nyarat könnyedén átmulattuk a mindenféle nyári kalandok és
lazaságok fényében, addig a most következő időszak inkább otthonülésre
késztet majd minket. Persze ez nem törvényszerű, és szerencsére nem is
igaz mindenkire, de sajnos be kell látni, hogy a hideg, az eső és a
szél sokmindentől elveszi az ember kedvét. És rendszerint ahhoz hozza
meg, ami nem elérhető: az összebújáshoz.
De mi is kéne ahhoz, hogy megtaláljuk a másik felünket? És
egyáltalán, hol kéne kezdeni? Lehet úgy “bepasizni”, hogy direktben
rákészülünk? Hány, és hány olyan alkalmat tudna minden egyes nő
összeszámolni, -csak úgy szépen, csendben, saját magának- amikor úgy
indult el otthonról, hogy ő most talál magának valakit? Persze igazából
nem is érdekes. Mert ha egy-egy ilyetén portyánk során sikerült is
valakit megcsípnünk, ezek az előre eltervezettt dolgok nem szoktak
hosszútávúra sikeredni. De hát hogyan is várhatnánk el valamitől, hogy
sokáig izzon, amikor mi magunk is csak “tűzoltásként” fordultunk ehhez
a megoldáshoz?! Ha körülnézek, minduntalan azt látom, hogy a
legboldogabb kapcsolatokat a véletlen hozta össze.
karba tett kézzel kéne ücsörögjünk szerelmi életünk pislákoló lángja
felett, amíg be nem toppan maga a megtestesült, két lábon járó
Véletlen? Vagy hogyan is működik ez manapság? Egyenjogúságban nekünk is
mindent lehet? És hol vannak a belénknevelt -néhol prűd- erkölcsi
normák? Ezek szerint, akiben van egy kicsi kis tartás nő létére, akkor
ő várólistára kerül, és megvárja míg rámenősebb nőtársai “elhalásszák”
előle az összes partiképes férfi jelöltet? Várjunk, és engedjünk
évszázados neveltetésünknek, erkölcsünknek és modorunknak, vagy tegyük
félre mindezt, és lépjünk a tettek mezejére?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: