1.0A (n)ők sem tudják mit akarnakhttps://paratlan.cafeblog.huNeahttps://paratlan.cafeblog.hu/author/Nea/<p>    A társkeresés évezredek óta komoly hagyományokat ölel fel, és nem kis procedúra kíséri. Talán majd egyszer, a jövő genetikusai meglelik azt a parányi, apró dolgot, molekulát, ami sokunk/mindannyiunk szenvedéseinek forrása. Azt az apróságot, amit talán majd okolhatunk mindenért. <br></p><p>    Mert meglehet ebben rejlik a titok nyitja. Nem szenvednénk ennyit, ha világosan lehetne valakit -vagy ne adj' Isten, valamit- okolni. Egy fizikai balesetnek mindig vannak tettesei, csak úgy mint a legtöbb fájdalmas történésnek is tudunk feneket keríteni, hisz világos, hogy mi okozta azokat. Na de a szerelemnél? Tudunk-e valaki,tudun-e bárkit is okolni?! Legtöbbször saját magunkat, esetlegesen a szeretett kedvest hibáztatjuk a dolgok alakulásáért. <br></p><p>    Mint nő, azt hiszem sokunk nevében beszélhetek a Szőke Hercegről, a Nagy Ő-ről, a Mindent Elsöprő Szerelemről, akire akár évekig is képesek vagyunk várni, és akiért olyan dolgokat is képesek vagyunk megtenni, amiről világosan tudjuk, hogy magunktól nem vágnánk ilyesmibe. <br></p><p>    De ugyan hány olyan párral találkoztunk már életünkben, akik megfelelnek a csipkerózsika sémának, és tényleg boldogan élnek egymás mellett, amíg meg nem halnak? Van egyáltalán ilyen, vagy talán teljesen fel kéne adnunk gyötrő vágyainkat egy harmónikus kapcsolat után? <br></p><p>    Az évszázadok során, a női nem rengeteg mindent elért: szavazhatunk, nem kell állandóan szoknyával-ruhával takarni magunkat, magasabb pozíciókban is érvényesülhetünk, és már-már tényleg a teljes egyenjogúság határait súroljuk. De az évek során arra is rájöttünk, hogy ez bizony nem mindig a legjobb. Párkapcsolataink egyre inkább hasonlítanak futó románcokra, még akkor is, ha házasságról beszélünk. Hiszen a megfogadott jóban-rosszban, holtomiglan-holtodiglan, hogy a hűséget már ne is említsem, a legtöbb párnál nem teljesül, és pár év után már gyakorlatilag újászületve érezzük magunkat egy kiadós válási herce-hurca után. <br></p><p>    Tesszük mindezt azért, mert nem Ő volt az igazi, vagy mert egyszerűen csak kezdtük folytogatónak érezni a kapcsolatot. De amint ismét lelkileg megfiatalodva,  megszépülve, kisimult ráncokkal újra belevetjük magunkat a párkeresésbe, rájövünk, hogy mi mindent dobtunk el. A legtöbb esetben egy biztosabbnak mondható anyagi hátteret, esetleg egy lakást/házat, és ami a legfőbb: egy társat. Aki ott volt. Lehet, hogy alig láttuk, mert annyit dolgozott, lehet, hogy sokat veszekedett, de amint újra kikerülünk a szabadba, és belecsapódunk a kegyetlen valóságba, rádöbbenünk, hogy egyedül vagyunk. <br></p><p>    Egyedül, mert még veszekedni sincs kivel, mert reggel érintetlen az ágy másik fele, mert nincs aki megöleljen vagy megcsókoljon néha. Mert nincs mellettünk; velünk senki. <br></p><p></p><div style="text-align: right;">Nea<br></div>rich